Eva, a hős


Négylábú társaink újra és újra megmutatják nekünk, mi az a hűség, és biztosítanak feltétel nélküli szeretetükről. Ez a történet, amit most elmesélek, meglehetősen traumatikus, ezért az érzékenyebb Olvasóimat szeretném figyelmeztetni a tartalomra: egy kutya megvédte gazdáját egy hegyi oroszlán támadásától.

A 24 éves Erin Wilson és 2 éves kutyája, Eva egy szép napon a kaliforniai Trinity megyei Big Bar gyönyörű régiójában, egy piknikező-hely közelében, a Trinity folyó mellett kiszálltak az autóból, hogy onnan gyalog folytassák az útjukat.

 

 

Természetesen Eva gyorsabban haladt, kicsit elszaladt a gazdi elől. Erin eközben zajra lett figyelmes, amely közvetlenül mellőle jött. Nem volt felkészülve arra, ami ezután következett. Az egyik másodpercben még csak furcsa zajt hallott, a következőben pedig már egy hegyi oroszlán a karmaival megkarmolta a vállát, készen állva egy újabb támadásra.

 

 

A nő kétségbeesetten kiáltott Eváért, és a kutya azonnal gazdája segítségére sietett: habozás nélkül nekirontott a nagymacskának. Evának köszönhetően a hegyi oroszlán elveszítette érdeklődését iránta, így biztonságos helyre húzódhatott, de a borzalom még csak ezután következett. Erin kiáltott Evának, de a kutya az oroszlánt támadta minden erejével.

 

 

A nagymacska megharapta a kutya fejét, és nem engedte el. Pár percig ment a harc, majd Eva sírni kezdett. A nő erre mérges lett, féltve szeretett kedvencét ő maga is támadni kezdte az oroszlánt, kövekkel dobálta meg, majd megpróbálta szétrángatni az állatokat, de minden próbálkozása kudarcba fulladt. Az oroszlán meg sem mozdult. Erin ekkor döntött úgy, hogy segítséget keres, visszarohant a főútra, ahol leállított egy autót. Egy nő vezette, aki miután meghallgatta, mi történt, paprikaspray-t vett elő, és egy PVC-csövet, majd mindketten visszaszaladtak a harcoló állatokhoz. A spray nem bizonyult túlságosan hasznosnak, a hatására a hegyi oroszlán arrébb mozdult, és magával rántotta Evát is. Sajnos, úgy tűnt, a nagymacska van fölényben.

 

 

Erin azonban nem adta fel olyan könnyen, menteni próbálta a kutyáját. A két nő ütni kezdte a hegyi oroszlánt a PVC-csővel, Erin pedig még rá is kiabált, és az oroszlán végül elszaladt. A nő felkapta a földre esett szemüvegét, megölelte Sharont, aki segített, és gyorsan visszatette a kocsiba a vérző kutyust. A nő nem vesztegette az idejét, az ő sérüléseivel mit sem törődött, kedvencét vitte először a VCA Asher Állatkórházba, ahol sürgősségi ellátásban részesült. A kutya két koponyatörést szenvedett, kilyukadt az arcürege, súlyosan megsérült a bal szeme, és görcsrohamai is voltak. Olyan súlyos sérülései voltak, hogy nem volt biztos, hogy életben marad-e, de Erin sírva kérte, hogy ne adja fel.

 

 

Csak később kért ő is orvosi kezelést. Sérülései harapásból, karcolásokból, zúzódásokból és horzsolásokból álltak. Szerencsére egyik sem volt életveszélyes. Az orvosi költségek fedezése érdekében Erin megosztotta GoFundMe oldalukat, és hamarosan kaptak is támogatást, amit elsősorban Evanak köszönhettek. A hősies kutyát ugyanis elárasztotta a rajongói szeretet. Az adománygyűjtés során jóval többet sikerült megszerezniük, mint amennyi szükséges volt a számukra, összesen 32 000 dollárt gyűjtöttek össze. Erin egy Instagram-bejegyzésben elmondta, hogy mire költik azt a pénzt. Szükségük lesz utógondozásra, Eva megérdemel egy komoly kényeztetést, illetve Erin szeretné ebből az összegből fedezni a kutya biztonságát és életminőségét. S ami marad, azt jótékonysági célokra fogják felajánlani.

 

 

Eva keményen küzdött az életéért, de az állatorvosok és a családja elképesztő gondoskodásával minden egyes nappal erősebb lett. Május 20-án mehettek haza, és hazafelé még egy turmixot is kapott Eva. Otthon pedig gyógyulását kedvenc játékaival az oldalán folytatja, nővére, Mishka pedig türelmesen várja, hogy jobban legyen, hogy játszhassanak végre. Eva már jól van, sokat pihen, jó az étvágya, és hamarosan talán újra a régi lesz. 

 

 

Eva a belga juhászkutyának az egyik alfajához, Malinois-hoz tartozik, így roppant intelligens és sportos. A fajtának általában sok interakcióra és gyakorlatra van szüksége, így kiválóan alkalmas rendőri és katonai munkára, viszont pont ezek miatt nem annyira jó háziállatnak. Amikor Eva négyhónapos volt, az akkori gazdái emiatt nem is akarták megtartani, mivel túl sok munka volt vele, így került Erinhez, akivel azonnal szoros kötelék alakult ki kettejük között.

 

 

Erin elmondta, hogy bármit megtenne a kutyájáért, és tudja, hogy Eva is így gondolkodik, hiszen amikor szükség volt rá, akkor azonnal cselekedett. A nő szinte biztos volt abban, ha Eva nem lép közbe, akkor az oroszlán súlyosan, akár halálosan megsebesíti.

 

 

Az állami tisztviselők azonnal megkezdték a nyomozást és a vadászatot a hegyi oroszlán ügyében. Habár 1990 óta tiltják a vadászást a hegyi oroszlánokra, akkor tartottak egy népszavazást Kaliforniában, de sajnos, amikor egy ilyen eset történik, akkor mérlegelniük kell. Bármilyen tragikus és ijesztő is volt azonban ez az esemény, szerencsére nagyon ritka. Mindezek ellenére mégis végig kell venni a lehetőségeket, amikor egy hegyi oroszlán háziállatot, embert, vagy akár más állatot is megtámad.




A washingtoni Hal- és Vadvilágügyi Minisztérium szerint az elmúlt 100 évben összesen 126 támadást dokumentáltak Észak-Amerikában, amelyek közül 27 végzetes volt. Figyelembe véve a hegyi oroszlánok szaporodását, sokkal valószínűbb, hogy egy ember megfullad a fürdőkádban, megöli egy kedvtelésből tartott kutya, vagy villámcsapás éri, minthogy oroszlánnal találkozik. Az oroszlánoknak ugyanis nem természetes késztetésük az, hogy emberekre vadásszanak, hiszen akkor minden nap megtennék. Ehelyett inkább kerülik az ember társaságát.

 

 

A hegyi oroszlánok előnyben részesítik a sűrű aljnövényzetű területeket, ahol el tudnak rejtőzni, és elhagyják azt a helyet, ahol veszélyt észlelnek. A hegyi oroszlánok magányos és megfoghatatlan természete megnehezíti a kutatásukat és gyakorlatilag lehetetlenné teszi azt, hogy pontosan meghatározzuk, hányan vannak. Kb. 30 000-re becsülik az Egyesült Államokban. Bármennyire is rejtőznek ezek a macskák, ébernek kell maradni, ha olyan helyen tartózkodunk, ahol élhet belőlük néhány. Ha véletlenül mégis találkozunk eggyel, akkor érdemes három lépést követni: ne fuss el, nézz rá megfélemlítően, és ha már semmi lehetőséged nem marad, akkor küzdj! A nyugalom és a szemkontaktus fontos a nagymacskával. Ha a fenevad ellenfélnek tart, akkor nem fog megtámadni: ezért érdemes felemelni a karjaidat, vagy lassan kigombolni a kabátodat. Így azt gondolja, kárt fogsz okozni. A határozott beszéd is fontos, mert ha magas hangon sikoltozol, akkor az támadásra készteti a nagymacskát.

 

 

 

Forrás:

instagram.com/eva_the_mal/

Tetszett a cikk?

 

 

CukiságVilága cikkajánló

További cikkek »

 

 

 

 

CukiságVilága cikkajánló

További cikkek »